~Kiara~
Sophie és én az ő szobájában voltunk és már majdnem készen
a vacsorához. Nem mondom, hogy ez nem olyan nagy alkalom mint például
a holnap esti parti, de azért ha szűk családi körű lesz is azért
szépen felöltöztünk mégsem mehettünk le melegítőben.
Barátnőm éppen a sminkemmel lett kész majd a tükör elé álltunk
egymás mellé. Összemosolyogtunk, és Sophie megölelt miután kijelentette,
hogy fantasztikusan nézünk ki.
- Ezzel csak egyetérteni tudok - hallottunk hirtelen egy hangot az
ajtó felől.
Derek csábító hangja volt az, majd beljebb lépett.
- Anya üzeni, hogy már szinte csak rátok várunk.
- A nagyiék?
- Ők majd csak a holnapi partira tudnak jönni, megkértek, hogy
szóljak neked - válaszolta Derek Sophie kérdésére.
- Oké. Akkor nyomás le.
Éppen indultunk volna az ajtóhoz, Sophie ki is lépett mikor Derek
gyengéden megfogta a karom és visszatartott.
- Mi is rögtön megyünk húgi - kacsintott Derek a húgára mire
a kis áruló csak mosolygott és magunkra hagyott bennünket.
Amint becsukódott az ajtó kérdőn pillantottam Derekre, akiről
meg kell mondjam eszméletlen jól nézett ki. Hatalmasat nyeltem ahogy
végigpillantottam rajta, sőt még az ajkamba is haraptam majd észrevettem,
hogy ezt ő is látta. Elsötétült a tekintete ettől és elmosolyodtam,
hogy ilyen hatással vagyok rá.
A válasz mosolyából tudtam, hogy tudja mire is gondoltam.
Ezek után sem szólt egy szót sem, de mielőtt rákérdezhettem
volna miért is maradtunk itt ráadásul kettesben, megfogta a kezem
és visszavezetett az egész alakos tükör elé.
Továbbra se értettem mit akar, és megmondom őszintén a gyomromban
ezernyi kis pillangó repdesett már a puszta közelségétől is. Hát
még amikor hozzámért.
A tükör elé állított, míg ő szorosan mögém lépett. Éreztem
a testéből áradó forróságot miközben a tekintetünk a tükörben
kulcsolódott össze.
A következő pillanatban valamit előhúzott zsebéből és
elém nyújtott a kezében egy kis becsomagolt dobozkát. Azonban ennek
a mozdulatnak hála most már jóformán a teljes teste nekem simult.
Ha még volt is pár milliméternyi hely köztünk nem is értve magam
de áthidaltam azt is és szorosan hozzá simultam. Nemtudnám megmondni
miért, de most csak erre vágytam.
- Boldog Karácsonyt cica - súgta hozzá a fülembe miközben fülig
ért a mosolya, és most az ajándéknak hála még a becézésért
sem torkolltam le.
Hevesen dobogó szívvel néztem a kis Tiffanys dobozkát a kezemben.
Főleg mert sejtettem már a márkából is, hogy nem holmi olcsóságot
kaptam tőle.
- Nem kell rosszra gondolni, csak megláttam és tudtam, hogy illeni
fog hozzád - tette hozzá majd várta, hogy kinyissam.
Ahogy sikerült kibontsam a kis ékszeres dobozt és felpattant a teteje
még a szavam is elállt.
Egy csodaszép nyaklánc volt benne, rajta egy szív alakú medállal
amin egy apró gyémánt csillogott. Nem is tudom mennyi idő telt el
amíg az ékszert csodáltam és képes voltam ismét a tükrön keresztül
Derek szemeibe nézni.
De amint ez sikerült, rögtön kimondtam az első gondolatot ami
eszembe jutott.
- Ezt nem fogadhatom el Derek. Ez, egek te megőrültél. Ez Tiffany.
- Igen. És? Ne akadj folyton ezen ki. Ne foglalkozz vele. Inkább
azt mond, hogy tetszik e? Vagy nézzünk másikat? - kérdezte és mintha
már bizonytalanságot hallottam volna a hangjában.
- Eszedbe ne jusson. Ez gyönyörű. Imádom. De . . . . .
- Akkor semmi de. Szabad? - kérdezte és az ékszer felé nyúlt,
hogy a nyakamba tehesse.
És tökéletesen illett is a ruhámhoz amit Sophieval választottunk.
Egy földig érő szoknyás gyönyörű fehér darab, a mell részénél
szürkés.
- Gyönyörű vagy - súgta Derek a fülem mellett amikor feltette
a láncot. Én magam is a tükörbe néztem és remélem nem hangzik
túl hülyén, de tényleg nem néztem ki rosszul. No de Derek sem panaszkodhatott.
Bámulatos szemei, szexi mosolya és a tény, hogy a teste még mindig
szorosan az enyémhez simul közel sem hagyott hidegen és biztos, hogy
ő is tisztában van vele, hogy milyen hatással is van rám. Ezt elárulta
a nem kicsit önelégült mosolya is.
De mivel már így is tovább voltam a kelleténél ilyen közel hozzá
ideje volt elszakadni tőle. Még mielőtt valami olyasmibe kezdünk
amibe nem kellene. És mellette minden esély megvan rá, hogy ilyesmi
előforduljon.
Igyekeztem ellépni mellőle, de nem nagyon sikerült, mert karjai
bilincsként zárultak körém. Picit rosszallón néztem rá mire ördögi
mosollyal tekintett vissza rám.
- Jobb ha tudod, hogy előbb utóbb mindent megkapok amit akarok Kiara
- súgta a fülembe érzékien majd a karjai lehullottak rólam.
Kellett pár pillanat, hogy magamhoz térjek és normálisan tudjak
gondolkodni a közelsége okozta mámor után.
Ezúttal rajtam volt a sor, hogy kicsit meglepjem.
Felé fordultam és nagyon is közel léptem hozzá. Ha akartam volna
akár meg is csókolhattam volna. Ajkait csupán néhány apró milliméter
választotta el az enyémtől. Pokolian nagy volt a kihívás. Mégsem
engedhettem neki. Most én leszek az aki győzni fog Derek Hampton.
- Csak én nem kerülök ezek a dolgok közé Derek - súgtam hasonló
érzékiséggel a fülébe mint ő az imént, majd ajkaim néhány apró
csókot leheltek a nyakára.
Tetszett a dolog, amikor éreztem, hogy elakad a lélegzete és szaporábban
veszi a levegőt. De még mielőtt ismét karjai börtönébe zárhatott
volna elléptem mellőle és gyorsan az ajtóhoz léptem.
- A nyakláncot pedig imádom - mosolyogtam vissza rá majd Sophie
után indultam magam mögött hagyva Dereket.
Leértem a többiekhez akik már a szépen megterített ünnepi asztalnál
ültek és úgy látom csak ránk várnak.
- És Derek? - kérdezett rá Anthony egy huncut vigyorral mintha
tudta volna honnan is jöttem. Sophie pedig rögtön a nyakamban csillogó
ékszert figyelte, de nem kérdezett rá.
- Nemtudom - vágtam rá gyorsan.
Közben elkezdték feltálalni a vacsorát, és nemsokkal később
Derek is befutott. Vesztemre pont mellém ült. Remek látványt nyújthattunk.
Én ültem az egyik oldalán, a kis barátnője Holly pedig a másikon.
Persze a csaj rögtön a nyakán lógott és állandóan próbálta
őt megérinteni, közelebb kerülni hozzá, de Dereket mintha nem is
érdekelte volna. Komolyan nem is értem mi a fenének hívta el? És
látszik, hogy a szülei sem annyira vannak oda érte. Bár többnyire
nyilvánvaló mire is tartja maga mellett a csajt. A fenébe is mit
érdekel ez engem?
Inkább igyekeztem nem tudomást venni róluk, szerencsére a vacsora
alatt egész jól sikerült. Majd átvonultunk a nappaliba aminek az
egyik sarkában egy hatalmas feldíszített fenyő állt, alatta pedig
rengeteg doboz.
Mindenki kapott egy pohár puncsot és Derek kiosztotta az ajándékokat.
Ők ezt ilyenkor este szokták. Csak családi körben, hiszen holnap
este millió más ember is lesz itt.
A kandallóban tűz égett, meghitt fények, karácsonyfa, ajándékok
és egy család amit szinte a sajátomnak tekintek. Végre nyugodtnak
és boldognak éreztem magam.
Sophie egy pillanatra felém nézett és tudtam, hogy tudja mire gondolok.
És ezt neki és a barátságának köszönhettem. Ezután leült mellém
és megöleltük egymást. Azt akartam, hogy tudja mennyire sokat jelent
nekem ez az egész, és hogy tudom mindig számíthatok rá.
Ajándékkal mégsem készültünk egymásnak, nekünk ezt a barátságunk
jelenti. Sőt mintha a testvérem lenne. Még boldogabb lettem amikor
Anthony is megölelt minket, ahogy ő mondta a két húgicáját. Más
nem is kellett egy boldog estéhez.
Majd az érzelgős pillanatok után Derek átadta mindenkinek az ajándékokat.
Be kell valljam kíváncsian figyeltem amikor a kis barátnője került
sorra. Nem is lepődtem meg, hogy is ékszert kapott, de közel sem
Tiffanyt mint én és lehet, hogy csak mert az enyém, de az én láncom
sokkal szebb - fogtam meg a nyakamban lógó gyönyörű medált.
- Fiam, azt hiszem egy valakit kihagytál - nézett rá az édesapja
és én szinte féltem ettől a pillanattól.
- Szerintem nem apa - mondta Derek majd felém tévedt a pillantása
az előttünk álló üveg asztalra tette a nyakláncom Tiffanys dobozát.
- Kiara már megkapta az ajándékát - mosolygott rám és ekkor
minden szem rám szegeződött. Főleg Holly nem túl boldog tekintete.
A kezemben tartottam még mindig a medálom majd elvettem, hogy a
többiek is láthassák.
- Akkor már értem miért kellett vacsi előtt annyit várni rátok
- szólalt meg hirtelen Anthony ezzel jóformán lebuktatva minket.
Majd mikor látta a szemével szikrákat vető Hollyt egy hoppá csúszott
ki a száján, de már késő volt.
Szerencsére Holly nem rendezett jelenetet, de a pillantásából
amivel Dereket jutalmazta tudtam, hogy ő ezért még kapni fog.
- Ez gyönyörű Kiara. Eddig is tudtam, hogy remek ízlésed van
tesó - mosolygott Sophie Derekre.
- Tényleg csodaszép, és jól áll neked kicsim - mosolygott rám
az anyukájuk.
- Köszönöm - mondtam, de ezt inkább Neki címeztem.
A pillantások néhány végtelennek tűnő pillanatig összekapcsolódott
és tudtam, hogy célba ért a köszönetem.
Nemsokkal később pedig ahogy sejtettem, Derek és Holly különvonultak.
Ahogy elhagyták a nappalit Sophie nemtudta szó nélkül hagyni.
- Ajajj azt hiszem Derek most kapni fog - mondta a kis huncut persze
mindezt mosolyogva.
- Sophie - szólt rá az anyukája de közben ő is alig tudta leplezni
a mosolyát.
- Anyu se bírja őt - fordult felém Sophie.
- Ez nem igaz kislányom. Vagyis nem teljesen. Helyes lány ez a Holly
de nem a fiamhoz való. És tudom, hogy Derek se veszi komolyan, ellentétben
Hollyval. Nem is értem Derek miért minek van vele időről időre?
- Ugyan anya, tudhatnád, hogy neki mire kell egy nő. Vagyis eddig
így volt, aztán hátha végre változik - kacsintott rám Anthony.
Valamiért rögtön értettem mire gondol, és sajnos a többiek is.
Nem is véletlenül lettem fülig vörös mint egy paradicsom.
- Én is így gondolom Kiara drágám. Sophie mesélt ezt azt mióta
Dereknél laktok. Ne haragudj rá emiatt - tette hozzá mikor láthatta
a nem túl kedves pillantásom az említett barátnőm felé - én vagyis
mi örülnénk neki. Ugyan ne mond, hogy te nem láttad, hogy néz rád
a fiam? Mert én igen.
- Én is - jött utána a többiek hangja is nevetve.
Remek.
- Nem hiába hívta Holly félre. Végre én is látok valami esélyt
rá, hogy megkomolyodik Derek. És szerintem ezt neked köszönhetjük.
Bármi is lesz veletek, én örülnék neki ha a fiam melletted kötne
ki. Bocsáss meg, de így gondoltam akkor már kimondom - mosolygott
rám Isabell az őszinteségi rohama után.
Még az a szerencse, hogy ezt Derek nem hallgatta végig. Elég nekem
ezt emészteni, és az eddig Derekkel történteket is. És ekkor még
nem is tudtam mire számíthatok még majd ezen a hétvégén.
A gondolat menetemet Derek szakította félbe aki visszatért közénk.
Igencsak nagy volt a csend amikor belépett.
- Gondolom megint rólam volt szó - mondta majd töltött magának
egy italt és leült közénk. Sophie persze nem bírt magával.
- Holly?
- Odafent csomagol. Reggel visszamegy New Yorkba.
- Na de miért fiam?
- Ugyan anya. Ne csinálj úgy mint nemtudnád, és mintha nem örülnétek
neki. Igaz tényleg így a legjobb. Nem kellett volna idehoznom. Az
utóbbi időben túl sokat voltunk együtt és emiatt én is hibás
vagyok, hogy olyasmiben reménykedett amiben nem kellett volna. És
ma ő is látta mi a helyzet. Hogy mi az amit igazából akarok - ezt
az utolsó mondatot Derek úgy mondta, hogy a tekintete közben
az enyémmel fonódott össze. És azt üzente, hogy én vagyok az akit
akar.
Ez pedig furcsa érzéseket keltett bennem. Egyrészt eszembe juttatva
néhány pillanatot amikor már igencsak közel kerültünk egymáshoz.
És mi tagadás annak a gondolata - hogy ismét lehetne részem
a Derek közelsége, érintése, és csókjai okozta mámorban -
nem lenne ellenemre sőt.
Ugyanakkor az, hogy bármi közünk is legyen egymáshoz milliónyi
okból teljesen megrémít és félek tőle.
Az ő múltja érthető okokból a nőkhöz való hozzáállása miatt
főként, és a saját múltam miatt talán még inkább. Szabályosan
rettegéssel tölt el a tudat, hogy bizonyos dolgokat megtudjon rólam.
Biztos vagyok benne, hogy akkor egy életre meggyűlölne. És ha közel
engedem magamhoz akkor ha mindenre fény derül pokolian fájna ha utálna
engem. És tudom, hogy így lesz. Talán ez miatt jobban hajlok arra,
hogy jobb nekem amíg távol tartom magam tőle. Igaz ez se sokkal könnyebb.
A fenébe is.
Ebből ha már belekeveredtem csupán egyetlen módon jöhetek úgy
ki,hogy ne szenvedjek ha netán mégis beadom a derekam ennek a pasinak.
Aminek valljuk be egyre nagyobb a valószínűsége.
Hogyha az ő eddigi szabályai szerint kezeljük ezt az egészet.
Hiszen mi tagadás a kémia igencsak erősen izzik körülöttünk.
És ezt miért ne használhatnánk ki kötöttségek nélkül? Amolyan
barátság extrákkal módon?
Na ennek a gondolata sem volt kevésbé izgató, sőt még biztonságos
is tekintve ha vége lesz együnknek, főleg nekem sem kell szenvedni.
A francba Kiara miken nem agyalsz? Szerintem megártott nekem valami
az este. A leges legjobb ha egyáltalán egyik verzión sem agyalok mert
semmi közöm nem lesz ehhez a pasihoz. Neki is jobb lesz, de főleg
nekem.
- Kiara?? Hahó itt vagy? - térített vissza a valóságba Sophie
hangja.
- Persze, bocsánat csak elgondolkodtam.
- Ejnye, és szabad tudni min is? - kíváncsiskodott Anthony.
- Most az egyszer inkább nem kötném az orrodra.
- Ó kislány, felesleges is mert a nagyja a arcodra van írva - mondta
vihogva majd akaratlanul is Derekre néztem.
A mocsok Anthony pedig pont ezt várta.
- Mondtam én - nevetett még inkább.
Szerencsére Isabell kimentett és inkább másfelé terelte a szót.
- Kislányom és a testvéred? Dereknek neked kell ajándékot adni
- nézett kérdőn mindenki Sophiera akinek az arcára valamiért az
a nem sok jó ígérő ördögi mosoly ült ki.
- Picit később kapja meg - kezdett terelni a barátnőm, ennyire
azért már ismerem őt. - Addig is miért nem viszed fel Kiarát a
kis házba? Ilyenkor este gyönyörű ott fent.
- Nem is rossz ötlet Sophie - értett egyet Isabell és persze nem
meglepő módon a többieknek is tetszett a javaslat. Na nekem már
nem annyira, egy kis kíváncsiság azért volt a dologban.
- Na benne vagy cica? - fordult felém a dögös, szexi mosolyával
az én személyes démonom.
- Miért ne? - mosolyogtam vissza szépen, majd felálltunk és ahogy
elindultunk a nappaliból mellé lépve a fülébe suttogtam, de nem
elég halkan.
- Hálás lennék ha a szüleid előtt nem cicáznál le - mondtam
neki, majd nevetést hallottunk magunk mögött.
- Ugyan cica, nekik semmi ellenvetésük.
- A barátnődnek lenne - tettem hozzá miközben a szobáink felé
igyekeztünk.
Derek az ajtómhoz érve megállított és ismét csapdába kerültem.
Az ajtó és az ő teste közé.
Még az volt a szerencse, hogy nem ért hozzám csupán nagyon közel
került hozzám.
- Nem a barátnőm, és már tisztáztuk mi a helyzet. Ezért is megy
el reggel. Én tudom mit akarok Kiara. Vagy inkább fogalmazzak úgy,
hogy kit? - suttogta a fülembe csábítón minek hatására ismét
olyan képek jelentek meg előttem amiknek nem lett volna szabad.
- Öltözz jó melegen cica - tette hozzá, majd egy csókot nyomott
forró ajkaival a nyakamra és ott hagyott.
Kellett pár pillanat, hogy magamhoz térjek a Derek Hampton féle
kábulatból majd a szobámba menekültem, hogy a tanácsához híven
valami melegebb ruhát vegyek fel.
Sophie régen mesélt arról a kis kunyhóról, és hogy a testvéreivel
ilyenkor télen mennyire szerettek ott lenni. Kíváncsi is voltam rá,
de nem éppen Derekkel édes kettesben.
Hogy ebből mi fog kisülni? - kérdeztem magamtól, de válasz sehol.
Lent a nappali előtti bejáratnál Derek már várt rám. Még jó,
hogy Sophieval megvettük ezt a sok meleg, téli ruhát. New Yorkban
azért ennyire nem kellene beöltözni.
Isabell jött ki hozzák és egy fonott kosárkát adott át Dereknek
aki csak egy puszit adott az édesanyja arcára.
- Zavarna ha sétálnánk? Nincs messze és nagyon szép ilyenkor.
De mehetünk kocsival is - nézett rám Derek.
- Jó a séta is - válaszoltam majd kijött a nappaliból még Sophie
is. Egy percre félrevonta Dereket. Valamit nagyon susmorgott neki de
mi nem hallottuk. Már ekkor tudtam, hogy sántikál valamiben. Valahol
legbelül persze tudtam mire megy ki ez az egész és hiába a nem olyan
régi gondolat menetem mégsem ellenkeztem. Egyenlőre. Pedig kellene.
Pont mintha varázs szóra történt volna a hó is szállingózni
kezdett ahogy elindultunk ahhoz a bizonyos hegyi kis házikóhoz.
Nagyon hideg volt, bár a látvány még ezt is feledtette. A gyönyörű
havas táj, ahogy hullani kezdett a hó mi pedig felfelé sétáltunk
a hegyen. Bár ilyen időben nem mondanám, hogy könnyű volt és kicsit
ki is melegedtünk. Egy idő után Derek a karját nyújtotta és így
sétáltunk fel a hegyre miközben beszélgettünk is. Noha hála az
égnek egyenlőre amolyan semleges témákról amiknek semmi köze nem
volt kettőnkhöz.
- Állj csak ide egy picit - állított meg egyszer csak az út szélénél.
Először nemtudtam mit akar, majd rájöttem mikor elővette a hiper
szuper telefonját. A hátam mögött odalent a fénylő Aspen ő pedig
engem fotózott. Nem igazán szerettem ha fotóznak és most meg főleg
nem tetszett, hogy Derek volt az. De nemtudom miért talán a hangulat,
a hely és az idő tette nem bántam, sőt még jó kislányként mosolyogtam
is míg ő csinált pár képet. Amiket a mocsok nem akart megmutatni.
- Ezek az enyémek cica.
- És minek kellenek ezek neked?
- Csak úgy - vigyorgott rám, majd tovább indultunk.
Nemsokkal később pedig megpillanthattuk amiért jöttünk. . . .
.
Derekkel karöltve indultunk felfedezni ezt a kis csodát itt a hegyen
távol mindentől, mégis minden felett . . . . . . Nem is sejtve,
hogy mi vár még ránk ma este.
Egy hóvihar.
Komolyan ez is csak velem fordulhat elő. Az tuti, hogyha egyszer
visszajutunk a nagy házba Sophiet megfojtom.
Kellett nekünk idejönni. Ebbe is a kis kunyhóba messze a háztól
egy hegy tetején. Bár mi tagadás gyönyörű itt fent.
A lábunk előtt a csodás kilátás, az esti fények gyönyörűek.
Mindent fehér hó takaró fed. Kell ennél szebb látvány? Ráadásul
szerintem minden nő álma ezt egy ilyen pasi társaságában élvezni
mint Derek Hampton.
Én mégsem annyira tudtam ennek a részének örülni.
Vagy inkább féltem tőle?
Most már tudom, hogy miért akarta Sophie, hogy eljöjjünk ide.
Kettesben akart hagyni vele. Csak azt nemtudtunk, hogy az időjárás
közbeszól és itt ragadhatunk.
És még Derek ajándéka sem lett meg. Amiért tulajdonképpen idejöttünk.
Sophie azt mondta, Dereknek később lesz meg a karácsonyi ajándéka.
Ebben a kis faházikóban ami tényleg mesés. Itt is akárcsak a
nagy házban hangulatos fények, odakint a hó esik jelezve az igazi
nagy hóvihar közeledtét.
A kandallóban tűz ég, míg én az ablak előtt állva szemléltem
ki miután körbenéztem a kis házban. Amiben csupán egy kis konyha
szerűség volt, egy helyes kis szobával és fürdővel. A szobára
visszatérve nem kerülhette el a figyelmemet a szoba közepén álló
hatalmas baldachinos ágy.
Erre a látványra rögtön olyan képek sokasága pergett le előttem
amiket rögtön el is űztem. Inkább az ablakból elém táruló látványra
koncentráltam miközben pörgött az agyam, hogy mit is keresünk itt.
Ekkor bukkant fel Derek mögöttem és estem rabul ugyanabban a csapdában amiben már többször is. Hátulról a karjaiba kerültem, és magához ölelt
majd megszólalt:
- Ha szerencsénk van még visszaérhetünk a vihar előtt. Vagy kivárhatjuk
itt a végét - mondta ezt már szinte suttogva a fülembe, mire a szívem
majd kiugrott a gondolatra a mellkasomból.
És ekkor még képes voltam józanul gondolkodni leesett a dolog.
Hogy jobb ha nem is keresem a házban Sophie Dereknek szánt karácsonyi
ajándékát. Mert az ajándékát itt tartja a karjaiban. Már minden
világos volt.
- Te döntesz Kiara - suttogta Derek . . . . . még mindig hátulról
a karjaiban tartva.
Igen, akarom - mondogatta a szívem, de az eszem legszívesebben elrohant
volna. Az eszem tudta, hogy nem lenne szabad. Hiszen pont ezen töprengtem
nem olyan régen.
- Mit mondasz cica? - kérdezte Derek.
- Nemtudom Derek. Nem is kellett volna idejönnünk. Ez nem jó ötlet
- mondtam egyre vékonyabb hangon hiszen a kezei felfedező útra indultak
a testemen. És ez nem éppen hagyott hidegen. Pláne, hogy már nem
volt rajtam az a milliónyi ruha amiben felmásztunk ide. És lenne
e olyan nő a világon akit hidegen hagy egy ilyen este lehetősége,
egy ilyen férfi, ennek a férfinak az érintése?
- Nem lenne szabad itt lennünk. Nem akarok . . . Abba kell hagynunk.
Csak baj lesz belőle. Nem ismersz Derek. És nem is akarom, hogy megismerj.
Meg fogsz gyűlölni és ezt nem akarom. Ezért nem szabad - ömlöttek
belőlem a szavak, és az eddig érzett vágy lassan félelembe, rémületbe
fordult.
Mégis valami hihetetlen módon neki ennek az elűzésére is megvolt
a módszere.
- Mindenkinek van az életében valami ilyen dolog Kiara, én sem
vagyok szent. És ha eljön az ideje elmondod. Ha akarod. És hidd el
bármi is az nem tudnálak gyűlölni. Soha.
- Soha ne mond, hogy soha . . . . . .
- Bármi is az megbirkózunk vele. Ne gondolj most erre.Verj ki mindent
a szép kis fejedből. Csak a ma estére gondolj. Ránk. Ne foglalkozz
mással. Hidd el elfeledtetek veled mindent. Csak akarnod és
engedned kell - mondta, és tudtam, hogy igaza van. Hogy képes rá.
Hogy minden rossz és borús gondolatot kiűzzön belőlem, és hogy
elérje, hogy csak rá figyeljek. És én ettől is félek.
- Később ráérünk akármi mással foglalkozni. Most tégy félre
mindent. Csak mi ketten vagyunk itt. - Ekkor maga felé fordított és
a tekintete hatása alá kerültem, miközben szorosan a karjaiba zárt.
Egy újabb csapdába amiből nem menekülhettem. Sőt. Nem is tudom
akarok e?!
- Nos, hogy döntesz cica? Menjünk vagy maradjunk? . . . . . . .
.
Ahogy kimondtam a döntésem nem számított semmi más, még akkor
sem ha tudtam valahol legbelül, hogy lehet ennek nem lesz jó vége
. . . .
- Maradjunk.
